Boletín de Sumo en Español, 2004. december

Vissza a kezdőlapra

Maszutóó, új, magyar rikisi

Minek is tagadnám, igen, hosszú idő óta irigykedtem. Amióta Pavel Bojar belépett a profi szumóba. Egy srác innen a szomszédból. Aztán a félig-meddig szintén földijeim, a négy orosz, egymás után. A grúz csávó, majd a bolgár. Sokan közülük elég magasra és igen gyorsan fel tudtak kapaszkodni. Amikor kezdtem megismerni a hazai amatőr szumót és annak hőseit, éreztem, hogy kell lennie köztük is valakinek, aki meg tudja csinálni. Milyen fantasztikus érzés lenne végre egy dohjón küzdő magyar rikisinek szurkolni. És nem igazán tudom és értem, hogy miért, de csak egy nagy semmi volt hosszú időn keresztül.

Mostanáig. A fiatal magyar junior bajnok, Tóth Attila, egy sereg hazai és nemzetközi verseny győztese, az európai junior bajnoki és egyéb címek tulajdonosa (lásd a táblázatot) hirtelen úgy döntött, hogy kipróbálja az ősi, eredeti szumót Japánban.

Összepakolt, ott hagyta városát, a Tisza-parti Szolnokot, és elrepült Japánba. Shindeshi lett a volt Masudayama sekiwake által vezetett vadonatúj Chiganoura-bejában. Attila még ki sem pihenhette az időeltolódás okozta fáradalmakat, máris vitték őt is szumós társaival Fukuokába, hiszen kezdődött a Kyushu Basho.

Attilát valószínűleg a Haru Bashón fogják bemutatni, legalábbis szerintem. Addig is rengeteg új dolgot kell megtanulnia egy teljesen idegen és különös világban, amely annyira különbözik a magyar mindennapoktól. Kívánjunk neki rengeteg akaraterőt, kitartást és sok sikert a távoli Japánban. Megígérhetem, hogy szurkolunk majd Maszutóónak, a hangari-sussin rikisinek.