A kimarite illusztrációk a Nihon Sumo Kyokai tulajdonát képezik

Igen, tényleg többen vannak, mint negyvennyolcan. :-) Valójában "hetven kéz"-nek kellene őket hívni. Kattints a nevekre és láthatod a technikákat ábrázoló képeket, a Japán Szumószövetség szerveréről letöltve.

Ritka technika, a támadó mindkét kezének az ellenfél mavasiján kell lennie. Ahogyan maga felé húzza a védőt, egész súlyával ránehezedik. A húzás ereje és a támadó súlya megteszi hatását, a védő térde megroggyan.

A tottari (dobás karfeszítéssel) technika kivédésére szolgál, általában a tavaránál látható. Miközben a küzdő megpróbál kiszabadulni a karfeszítésből, csípőjét az ellenfélnek feszítve befordul, így a korábbi támadó előre esik.

A támadó belső mavasi-fogásból indítva előre, lefelé húzza ellenfelét a fogó kezével, közben elfordul tőle.

A támadó belső fogásból indítva lefelé forgatja ellenfelét a fogó keze irányába húzva őt.

A leggyakoribb dobótechnikák egyike. A támadó belső fogásból indítva maga felé, lehúzza ellenfelét, közben elfordul tőle.

A technika, végrehajtása során a fából készült hagyományos japán harangütő kalapács használatára emlékeztet, ezért kapta ezt a nevet. A tasukizori (fordított test-hátraejtés) változataként szintén jól használható egy heves ütésváltás (tsuppari) során. A támadó itt is ellenfele karja alá bújik, de félúton megáll, és a védő tehetetlenül feszül a nyakára. A támadó felemelkedik és hátra ejti ellenfelét, miközben önfeláldozóan maga is a hátára esik, de csak miután ellenfelét már a földre vitte.

Ha az ellenfél túl előre hajol a támadó tenyerével vagy alkarjával az ellenfél nyakára vagy fejére csap és ezzel kezének lerakására kényszeríti.

A támadó, magához húzva ellenfelét, kívülről beakasztja lábát a védőébe, és hátrafeszíti őt.

Amikor a védő előrelép, a támadó külső fogással megragadja a védő elől lévő lábát a combjánál. A lábat felemelve hátrafeszíti a küzdőfelét.

A támadó, elengedve a belső fogást, keresztben átnyúl az ellenfél teste előtt és kitámasztja annak átellenes lábát. Másik kezével testéhez szorítja a védő belső fogó kezét, és a lábánál fogva ellentétes irányba fordítja. Az ellenfél másik lábának kizárásával a küzdőfél egyensúlyát veszítve hátra esik.

Ennek a technikának a használatára a védő belső fogása esetén kerülhet sor. A támadó a fogó kart keresztbe feszíti saját testén, majd átnyúlva ezen, tenyérrel felfelé belülről megragadja a védő távolabbi lábát. A kar feszítésétől, és a láb folyamatos felfelé húzásától elszenvedett fájdalom a földre kényszeríti a küzdőfelet.

Belső fogásból indítható. A támadó, elengedve a mavasit, átkarolja az ellenfél hátát és közben elfordul tőle. A hátszorítás és a fordulás lendülete lefelé és előre kényszeríti a védőt.

A támadó shitatedashinage (kardobás lehúzással) vagy hikkake (kiszorítás karfogással) technikát alkalmaz, hogy a védő rá merőleges irányba forduljon. Ekkor lábával hátulról előre söpörve kirúgja a védő alól a hozzá közelebbi lábát, miközben kezénél fogva hátrafelé feszíti őt.

Ha az ellenfél dobást kísérel meg, a támadó lenyúl, és megragadja a dobó kartól távolabb eső bokáját. Felhúzza maga felé a küzdőfél lábát, felsőtestével közben hátraszorítva őt.

A technika a kimonó ujjának megkötésére használt zsinórról kapta a nevét. Szapora ütésváltást, pofozkodást (tsuppari) követően a támadó ellenfele karja alá bújik, majd hátát a másik küzdő oldalához feszíti. Az elől levő kart fogva tartva, a másik kezével a combrésznél megragadva az ellenfél hátul maradt lábát, a támadó hanyatt dől. Ezzel a mozgással a támadó időlegesen ellenfele alá kerül, de csak addig, míg önfeláldozó dőlésével a védőt oldalára, vagy hátára fekteti.

Ahogy az ellenfél előre nyomul a támadó mindkét kezével elkapja a fejét vagy a nyakát és megcsavarja hogy az ellenfél a hátára essen. Ezt a technikát gasshohineri néven is nevezték, de ez a kifejezés a manapság a tokkurinage egy másik variációjára használatos.

Ez a technika gyakran vált fel egy tsuki/oshi (taszító/toló) támadást. A támadó megragadja ellenfele egyik kezét, általában a csuklónál, és befordul. Szabad kezével átkarolja alulról, és saját teste elé feszíti a kart, előre és lefelé kényszerítve ezzel a védőt.

A támadó ennél a technikánál külső fogásból indítva oldalára húzza ellenfelét. Eközben elemeli a védőt a talajról és a földre fekteti. Bár majdnem minden dobó technika a szumóban balról indul és jobbra ér véget vagy fordítva, ez a technika soha nem vált oldalt.

A tsuki/oshi (taszító/toló) módszer egyik leggyakoribb fajtája. A támadó ütemes lökésekkel a tavarán túlra taszigálja ellenfelét. Az oshidashi-val (kitolás szemből) ellentétben itt nem érintkezik folyamatosan a támadó keze a védő testével.

A támadó ennél a technikánál ellenfele vállára vagy felső mellkasára helyezett kezével a földre löki őt. Gyakran alkalmazott fogás a dohjó szélén.

Általában azután láthatjuk, ha a támadó jól kerül ki egy heves ütésváltásból, pofozkodásból (tsuppari). Az adok-kapok végén az ellenfél kibillen az egyensúlyából, mert válla túlságosan hátramozdult csípőjéhez képest, ekkor a támadó hátra vagy oldalra lökheti.

A támadó ellenfele oldalánál állva kezdeményezi. A védőt előrehajlásra kényszeríti, majd egyik kezével hirtelen lenyúl, és ellenfele szabad lábát lent megfogva fel- és hátra emeli. Ezzel a védő egyensúlyát elvesztve előreesik.

Külső vagy belső kétkezes fogásból egyaránt indítható, sőt olykor egykezes belső fogásból indítva is sikeres lehet. A támadó ellenfelét a mavasijánál megragadva, lejjebb helyezve testsúlyát elemeli ellenfelét a földről, és a dohjón kívülre helyezi.

Csak jelentős erőfölény esetén alkalmazható. A tsuridashi-hoz (kiemelés) hasonló technika. A támadó testsúlyát lejjebb helyezve ilyenkor is elemeli ellenfelét a földről, ám ahelyett, hogy a dohjón kívülre helyezné, oldalra lendítve a földre rántja.

A támadó az ellenfél egyik karját megragadva alábújik és hátrafeszülve az ellenfél felé rákényszeríti, hogy előreessen és letegye a másik kezét.

A támadó előrehúzza ellenfelét, miközben belülről beakasztja lábát a küzdőfél közelebbi lábába (balt a jobb oldaliba, vagy fordítva). Ezután lábának körző mozdulatával kihúzza ellenfele "lába alól a talajt" és hátraszorítja.

Külső vagy belső fogásból egyaránt indítható. A támadó oldalra lendíti ellenfele lábát annak belső combjára mért ütéssel, eközben másik kezével a forgás irányába húzza a felsőtestet.

Mögékerülés nyomán alkalmazható kontratechnika melyet főként a küzdőtér szélén lehet végrehajtani. A támadó a mögékerült ellenfelét hátrafelé kitolja vagy földre dönti.

Ez a technika végső kísérlet a küzdelem megfordítására a tavarához szorított küzdő számára. Ilyenkor a versenyző - mintegy engedve az eddigi feszítésnek - maga felé (és a dohjó-n kívülre) rántja a kiszorítót, miközben saját testsúlyát kissé lejjebb engedi. Elég gyakran előfordul, hogy a hátradobás helyett a küzdő ilyenkor maga is hátra esik, és magára húzza ellenfelét. Ezt egy módon kerülheti el, ha közben sikerül neki annyira kifordulnia, hogy ellenfele egy pillanattal megelőzze őt a földet érésben.

A támadó külső fogásból indítva lefelé és előrehúzza ellenfelét, miközben elfordul tőle. A fő eltérés az uwatenage-től (karon-átdobás) az előrehúzás.

Külső fogásból indítják. A támadó ellenfelét a fogó kéz irányába fordítja. A támadó előszeretettel alkalmazza, ha az ellenfél az uwatenage (karon-átdobás) kivédésére készül, mert ezek a dobások ellentétes irányba kényszerítik a védekezőt.

Gyakori dobótechnika. A támadó külső fogásból indítva éles szögben az oldalára dönti az ellenfelét, közben elfordul tőle.

Ritkán látható módszer, mert csak jelentős erőfölény esetén alkalmazható. Külső vagy belső fogásból egyaránt indítható. A támadó szabad kezével megragadva ellenfele bicepszét, lefogja ellenfele karját és hátrafelé kiszorítja őt a dohjóból.

Általában a yorikiri technika (kiszorítás szemből) vége felé alkalmazzák. A támadó a külső övfogást felváltva lenyúl és megragadja ellenfelét a térdhajlatban vagy fölötte. A fogásból nem engedve és a kiszorítást folytatva, az ellenfél egyensúlyát vesztve a földre, illetve a dohjón túlra esik.

Külső vagy belső fogásból egyaránt indítható. A támadó magához húzza ellenfelét, miközben testsúlyát lejjebb helyezve, térdével belülről kitámasztja a védő combját. Egyszerre indítja kezével a dobást, és közben felfelé emeli térdét. Ez a kiforgatás a dobással együtt oldalra dönti ellenfelét.

Az erőtechnikák közé sorolják, csak jelentős erőfölény esetén látható. A támadó belső fogásban maga felé húzza ellenfele derekát, aki felsőtestével a támadónak feszül. Ekkor a támadó hátralép, és kihasználva ellenfele reakciójából fakadó tehetetlenséget, lefordított tenyerével hirtelen maga felé húzza a védő felsőtestét, ledöntve lábáról.

Egyike a leggyakoribb győztes technikáknak. A küzdő felek fogásba kerülnek, és a támadó - mindvégig szorongatva ellenfele mavasiját - hátrafelé kivezeti őt a dohjóból.

Hasonló a yorikiri technikához (kiszorítás szemből). A támadó hátrafelé szorítja ellenfelét egészen addig, míg az összecsuklik a támadás ereje alatt. A támadó keze mindvégig ellenfele mavasiján van.

A támadó a védő mellének szegzi a fejét, és kezeit összekulcsolja annak kinyújtott karjai körül. A karszorítást csavarásra váltja, ennek hatásaként a védő a fejtámaszon megpördül, majd a hátára esik.